Férfi intim gyanta!

intimgyantázás férfiaknak

intimgyantázás férfiaknak

Egyik vendégünk annyira rossz állapotban volt, hogy felajánlottam, néhány alkalommal üljünk le beszélgetni, hátha tudok segíteni a problémáján. A negyedik alkalom után már nem fájt a melle a jóindulatú daganat miatt. Közösen rávilágítottunk arra a problémára, hogy eddig elment mellette az élet, mindenkinek próbált megfelelni ahelyett, hogy önmagával (is) törődött volna. Természetesen jóval könnyebb a nőkkel, mint a férfiakkal, mert náluk nagyon erős a látszatérték, ami megakadályozza őket abban, hogy kiadják magukból a problémáikat. Ez a szemléletmód egyébként nem csak az intim kezelésre vonatkozik, hanem bármilyen vállalkozás elindítására és működtetésére. Amikor úgy gondoljuk, hogy valamit nem tudunk megcsinálni, az nem a képességeinket írja le, hanem saját tudat alatti gátjainkat. Ha ezeket felismerjük, akkor továbblépettünk, azonban addig csak egy helyben toporgunk. Merjünk álmodni, mert csak az álom adhat erőt, és motiválhat bennünket, majd ebből lesznek a későbbi célok. A második lépés, hogy higgyük el, meg tudjuk csinálni, amit kitaláltunk. A lényeg, hogy lépésről lépésre haladjunk a céljaink felé, hiszen a gyermekkorunktól belénk épülő tudat alatti blokkok azok, amelyek megakadályoznak bennünket az elérésükben. Jó hír, hogy ezek oldhatók, és ez a magán- és az üzleti életben is működik, elérhetjük megálmodott sikereinket. Keresd fel bizalommal a https://satoczkibeakozmetikus.hu weboldalt és egyeztess időpontot a kozmetikába!

A bejegyzés kategóriája: intim gyanta
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!