Konyha tervező program

konyha tervező programÉrdekes dolog egy vállalkozás beindítása és még érdekesebb akkor, ha valamit közösen szeretnénk egy másik emberrel elkezdeni. Én most éltem át csupán ezt, a lakberendező iskola elvégzése után három évvel. A történet persze biztosan csak nekem csal mosolyt az arcomra és más csak legyint olvasás közben, én mégis megosztom most mindenkivel. Erikával az iskolában találkoztunk és rögtön jó barátnők lettünk. Az évek során sok mindenben segítettük egymást, így kialakult közöttünk egy olyan kapcsolat, mely érzésem szerint egy életre kitart majd. A vizsgák után ő külföldre költözött, hogy szerencsét próbáljon. Hívott engem is, de én nem mentem, nem szerettem volna itthon hagyni családomat, barátomat. Idén nyáron aztán ő is végleg hazaköltözött és felvetette, hogy nyissunk közösen lakberendezéssel foglalkozó irodát. Kiderült, hogy a külföldi évek alatt ő már több lakberendező programot is beszerzett, így már az első nap rendelkezésünkre állt a burkolat tervező program és a konyha tervező program is.

A bejegyzés kategóriája: tervező szoftver
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!